Dr. Szamosközi István professzor

Email: istvan.szamoskozi@ubbcluj.ro

előzetes egyeztetés alapján
Republicii 37.szám alatti iroda

1975-ben végeztem itt, a BBTE-n. Tizenöt év különféle területeken végzett gyakorló pszichológusi munka után, 1990-ben volt tanáraim visszahívtak az egyetemre, hogy vegyek részt az újrainduló magyar nyelvű pszichológus és gyógypedagógus képzés megszervezésében. Az elmúlt huszonegynéhány év lényegében azzal telt, hogy megpróbáltunk magunknak olyan utat és helyet keresni a világban, ahol a mi tudásunkat építjük, a mi fiataljainkat képezzük, egyszóval: a mi életünket éljük. 2000-ben létrehoztuk az Erdélyi Pszichológiai Szemle szakfolyóiratot, amelyet az Amerikai Pszichológusok Egyesületének (APA) PsychInfo adatbázisa és az európai EBSCO is jegyez, ezáltal elismerve az itt közölt kutatások minőségét. Azért, hogy a főcélt megvalósítsam, el kellett vállalni más feladatokat is: voltam dékánhelyettes, az egyetemi szenátus tagja, az egyetem alelnöke, rektorhelyettes, sok évig voltam az Országos Felsőoktatási Minőségbiztosító Tanács (ARACIS) tanácsosa. Az ország szinte valamennyi egyetemét meglátogattam, sok európait is, és néhány amerikai, kínai és indiai egyetemre is eljutottam. Állítom, hogy a BBTE minden szempontból (infrastruktúra, tanári kar, kutatás, curriculum, campus, nemzetközi kapcsolatok, elismertség, stb.) becsülettel megállja a helyét. Most pedig továbblépünk, és elindítunk egy világszínvonalú, innovatív szervezetpszichológiai képzést.