Kérvények

Augusztus 29 – Szeptember 11 között (szeptember 11-én 12 óráig) online lehet iktatni a következő kérvényeket:

Díjak

  • 200 lej – oktatási formák közötti átiratkozás
  • 500 lej – nemzetközi mobilitás
  • 300 lej – újrairatkozás

Fizetési lehetőség:

  • az Academic info felületen keresztül,
  • a kari pénztárnál: Sindicatelor utca 7 szám, I. emelet (munkanapokon 9-11 óra között).

A befizetést igazoló nyugtát a kérvényhez csatolva kell elküldeni e-mailen.

Kreditszabályzatból

33. cikk
(1) A hallgatókat az alábbi helyzetekben zárják ki az egyetemről:
a) amennyiben egy tanévben nem sikerül összegyűjteni legalább 30 kreditet az éves tanulmányi szerződésben foglalt kötelező és választható tantárgyakból;
b) amennyiben az egyetemi tanév folyamán visszalépnek a tanulmányok folytatásától. Ezeket a hallgatókat a tanév végén kizárják az egyetemről, a visszairatkozáshoz való jogosultság elvesztésével;
c) kizárják az egyetemről azokat a hallgatókat, akiknek a tanulmányi program/ szak rendes időtartamának végéig nem sikerült a tantervben megszabott valamennyi kreditet megszerezniük, minden tanulmányi évet befejeztek, de nem nyújtottak be kérvényt tanulmányaik meghosszabbítása érdekében;
d) a tanulmányok újrakezdésére vonatkozó kérvény benyújtásának elmulasztása a megszakítás időtartamának végéig;
e) csalás vagy csalási kísérlet, a csalást/ csalási kísérletet és a tényt alátámasztó bizonyítékokat megállapító oktató által benyújtott jelentést követően, a visszairatkozáshoz való jogosultság elvesztésével;

34. cikk
(1) Az egyetemi törzskönyvből törölt hallgatók rektori döntés alapján újra beírhatók tandíjköteles helyre (kivétel: az I. évről kizárt hallgatók, akiknek az esetében nincsen lehetőség újrairatkozásra) a törléstől számított 5 egyetemi tanéven belül, a hallgató kérésére és a dékán javaslatára. Az újrairatkozások száma nem haladhatja meg a tanévek számát (3-4 újrairatkozás alapképzésen, illetve 2 újrairatkozás a mesteri fokozatú képzés esetében).
(2) Azok a hallgatók, akik visszairatkoztak, kötelesek eleget tenni azon évfolyam számára előírt tantervi követelményeknek, amellyel együtt kezdik el a szóban forgó egyetemi évet.
(3) Az újrairatkozási kérelmet a kar titkárságán kell letenni vagy online elküldeni a tanév kezdete előtt legalább 10 munkanappal. Az újrairatkozás pillanatában a hallgató köteles kifizetni a BBTE Szenátusa által meghatározott díjakat.
(4) Az a hallgató, aki tandíjköteles helyre iratkozott újra, az egyetemi tanév végén részt vehet a tandíjmentes helyek újraelosztásáért folyó rangsorolásban, amennyiben teljesíti a tanulmányi év elvégzéséhez szükséges feltételeket.
(5) A csalás vagy csalási kísérlet miatt kibocsátott hallgatók visszairatkozása nem lehetséges. Ők csak felvételi vizsga révén szerezhetik vissza hallgatói státusukat.
(6) A BBTE-ről visszalépő hallgatók visszairatkozása nem lehetséges. Ők csak felvételi vizsga révén szerezhetik vissza hallgatói státusukat.
(7) Azok a személyek, akik belföldi vagy külföldi egyetemek más karain folytatták tanulmányaikat, és kizárták őket az egyetemről vagy visszaléptek a tanulmányok folytatásától, a BBTE keretében csak felvételi vizsga révén szerezhetik vissza hallgatói státusukat.

35. cikk
(1) Abban az esetben, ha a hallgatónak nem sikerült megszereznie az összes kreditet, amelyet a tanterv előírt a hivatalos tanulmányi időszak végére, de minden tanulmányi évet sikeresen befejezett, kérheti tanulmányai meghosszabbítását tantárgyankénti tandíjköteles formában, mind a le nem tett vizsgák, mind pedig a különbözeti vizsgák (a tanterv módosulása miatt megjelenő tantárgyak) vonatkozásában. Ezeket a tantárgyakat az éves tanulmányi szerződésben rögzítik. Az ilyen helyzetben levő hallgatóknak azokat a tantervi követelményeket kell teljesíteniük, amelyeket annak az évfolyamnak is, amellyel a szóban forgó hallgatók végzik tanulmányaikat. Következésképpen az illető hallgatót azon évfolyam végzősének tekintik, amellyel együtt megszerzi a tanulmányok elvégzéshez szükséges valamennyi kreditet, illetve amellyel együtt leteheti a záróvizsgákat az adott évfolyam számára kijelölt vizsgaidőszakban. Abban az esetben, ha az egyetemi tanév végéig a hallgatónak nem sikerül megszereznie az összes kreditet, újból kérvényezheti a tanulmányai meghosszabbítását.