A licensz írásbeli vizsga eredménye 2019 július 1, 22 órától megtekinthető az academicinfo.ubbcluj.ro oldalon (felhasználónév és jelszó segítségével). A záróvizsga tételeinek javítókulcsai a tanszék hirdetőtábláján vannak kifüggesztve (December 21 sugárút 128 szám, I. emelet).
Záróvizsga – védés előzetes beosztása
Megkérjük a délelőttre beosztott hallgatókat, hogy legkésőbb 8:30-kor legyenek a védés helyszínén, a PowerPoint bemutatók felmásolása érdekében. A védés időpontjához viszonyítva 1 órával korábban legyen mindenki jelen az esetleges „üres járatok” elkerülése érdekében.
Kérjük a hallgatókat, hogy legkésőbb 8:20 – ra érkezzenek meg a helyszínre.
Kérjük a hallgatókat, hogy személyi igazolványt és kék írószert hozzanak.
Semmiféle személyes tárgyat nem hozhatnak be a vizsgaterembe, kérjük az összes digitális eszközt otthon hagyni (mint például mobiltelefon vagy okos óra). Amennyiben mégis személyes tárgyakat hoznak (mint például táska, kabát, stb.), akkor azt kötelezően a 115-ös teremben (első emelet, a folyosón első terem balra) helyezzék el biztonságba.
8.30-kor névsor szerint szólítani fogjuk Önöket a Kulcsár Tibor Amfiteátrum előtt. Kérjük, érkezzenek pontosan. A továbbiakban rövid tájékoztatás lesz és a vizsgalap kitöltési útmutatóját fogják megbeszélni.
Sikeres vizsgázást kívánunk!
Az elkövetkező időszakban az I. és II. éves (alapképzés), valamint az I. éves (mesteri képzés) hallgatóknak ki kell tölteniük a 2019–2020-as egyetemi tanévre szóló tanulmányi szerződéseket az ACADEMICINFO oldalán a kötelező és az elmaradt tantárgyakkal, és az opcionális tantárgyakkal.
A júniusban kitöltött tanulmányi szerződéseket nem kell kinyomtatni. A szerződések nyomtatására, aláírására és leadására szeptemberben kerül sor, a második kitöltési időszakot követően. A tanulmányi szerződéseket a titkárságon kell leadni az egyetemi tanév első két hetében.
A tanulmányi szerződéseket szeptemberben kell kinyomtatni, mivel október elsejétől már nem lehet!
Azok a diákok, akik ingyenes táborhelyet szeretnének elfoglalni, a következőképpen tehetik ezt meg:
A kérvényt április 19- május 17-e között is le lehet adni a titkárságon.
További információkat a következő linken találnak: https://psiedu.ubbcluj.ro/data/uploads/doc/tabere/2019-tabere-studentesti-metodologie.pdf
A Kárpát-medencei Tehetségkutató Alapítvány tehetségeket támogató programja első lépéseként várja olyan, Kárpát-medencei, kiemelkedő tehetségű, 14 és 30 év közötti, nappali tagozatos képzésben résztvevő fiatalok jelentkezését, akik:
• kimagasló tanulmányi eredménnyel rendelkeznek,
• országos, illetve nemzetközi tanulmányi, művészeti és sportversenyeken dobogós helyezést értek el,
• kutatási eredményeiket publikálták,
• motiváltak, szorgalmasak, kitartóak, elkötelezettek céljaik megvalósításában,
• bár nem vettek részt, illetve nem szereztek dobogós helyet tanulmányi versenyeken, de úgy érzik, kiemelkedően tehetségesek.
Jelentkezni a https://kmta.hu/ oldalon, a regisztráció menüpontban lehet.
További információ az erdeklodes@kmta.hu e-mail címen és a +36 1 7812814 telefonszámon.
A pályázás folyamatos.
Táborokkal kapcsolatos információk: itt
A Mental-trip nevezetű projekt keretén belül újabb előadást szervez a KMPSZIHE az érdeklődőknek. Ezúttal a pszichiátrián lesz a hangsúly, terítékre kerül a pszichés betegségek megjelenése a társadalomban. Puscas Cristian gyermekpszichiáter és Rácz Norbert unitárius lelkész fogják boncolgatni a témát különböző nézőpontokból.
Bővebben itt
Képek az eseményről itt
Mivel idén az ortodox húsvét (április 29) és a május 1 közötti napokat a kormány szabadnak nyilvánította, a magyar tagozaton a szabadnapok pótlása a következőképpen történik:
– április 29, 30 és május 1 szabad (hétfőtől szerdáig bezárólag).
A hétfői (április 29) és keddi (április 30) órák előtte vagy utána való héten be lesznek pótolva.
Május 2,3 (csütörtök, péntek) rendes munkanap.
A bepótolandó órák idejéről és helyszínéről a tanárok értesíteni fogják a diákokat.
A 2017-2018-as tanévtől beindítottuk a Student Learning Hub (StudHub BBTE) projektet. A project honlapja itt megtekinthető: studhub.centre.ubbcluj.ro
A projekt célja az elsőéves hallgatók támogatása abban, hogy minél könnyebben vegyék az egyetemista élettel együtt járó akadályokat, sikeresek legyenek tanulmányaikban és beilleszkedjenek Kolozsvár akadémiai közösségébe. Ezért olyan programokat szervezünk a programban résztvevő diákoknak, amelyek az ún. soft skill-ek (személyes készségek) fejlesztését célozzák: előadástechnika (public speaking), jegyzetelési stratégiák, tudományos szövegírás (academic writing), karriertervezés és -tanácsadás, egyéni szakmai célok megfogalmazása, csoportmunka és hatékony kommunikáció. A StudHub BBTE projektbe bekapcsolódó hallgatók a személyes készségeket fejlesztő műhelygyakorlatokon kívül a hamarosan átadandó Tanulási Központ erőforrásait is használhatják (számítógépek, laptopok, internet, oktatási és tanulási segédanyagok), illetve számos kikapcsolódási lehetőséget, közösségi programot is szervezünk számukra.
https://www.facebook.com/studhubbbu/videos/615604738822260/
A tevékenységek során a következő témákkal foglalkozunk külön műhelyek keretében:
Jelentkezni a programba az alábbi online jelentkezési lap kitöltésével lehetséges: https://goo.gl/forms/GWlYint2PAu9lIJ82.
A jelentkezés folyamatos (nincs határidő).
Ezzel párhuzamosan, a hallgatók beléphetnek a program számára létrehozott Facebook csoportba is: https://www.facebook.com/groups/StudHubBBTE/
A jelentkezésüket követően e-mailben vagy telefonon fogja a diákokkal felvenni a kapcsolatot egy mentor. A tevékenységek végén minden résztvevő az egyetem által kiállított részvételi oklevelet kap majd.