A GyarAPItó online előadássorozat következő meghívottja Ferenczi Enikő, aki Tudatos úton levés. Megérkezés önmagunkhoz. Karácsonyi bemosakodás címmel tart előadást 2022. december 19-én, hétfőn 18:00 – 20:00 óra között.
Advent. Évzáró fáradtság. Terheltség. Vágyakozás önmagunkra. Szeretni tanulás. Ünneplőbe öltözés. Fentiek kavargása bennünk. Ezért üljünk le egy kicsit együtt, az online térben, hogy interaktívan beszélgessünk és éljünk meg valami felemelőt.
„Mentálhigiénés szakember vagyok, kiképzésben levő pár- és családterapeuta. Hiszek a testi- lelki- spirituális harmóniában. S hogy képesek vagyunk a folyamatos fejlődésre és jobbá levésre.” Ferenczi Enikő
A részvétel ingyenes, azonban regisztrációhoz kötött.
Kérjük, hogy CSAK abban az esetben jelentkezzen, ha bekapcsolt kamerával és kikapcsolt mikrofonnal tud résztvenni az előadás teljes ideje alatt. Köszönjük a megértést!
Az előadást követően bátran kérdezzenek az előadótól! Szeretettel várunk minden kedves érdeklődő API diákot az online előadásra!
Regisztráció: https://forms.gle/SQ6844JaNtMWqB2B7
A GyarAPItó online előadássorozat következő meghívottja Hetényi Tamás, aki FELÉPÜLÜNK! Közösségi terápia a Leo Amici 2002 Addiktológiai Alapítványnál címmel tart előadást 2022. december 13-án, kedden 18:00 – 20:00 óra között.
Hetényi Tamás pszichológus, mentőápoló és felnőtt szakápoló, a Leo Amici 2002 Addiktológiai Alapítvány Rehabilitációs Intézet főállású munkatársa, ahol szenvedélybetegek hosszúterápiás, bentlakásos rehabilitációjával foglalkozik. Előadásában a TERÁPIÁS KÖZÖSSÉG mindennapjaiból fog megosztani néhány pillanatképet, és bemutatja, milyenek a szenvedélybetegek mindennapjai a komlói völgyben, hogyan zajlanak a foglalkozások.
A részvétel ingyenes, azonban regisztrációhoz kötött. Kérjük, hogy CSAK abban az esetben jelentkezzen, ha bekapcsolt kamerával és kikapcsolt mikrofonnal tud résztvenni az előadás teljes ideje alatt. Köszönjük a megértést!
Az előadást követően bátran kérdezzenek az előadótól!
Szeretettel várunk minden kedves érdeklődő API diákot az online előadásra!
Regisztráció:
A BBTE a ”TIC4UBB”, ID 144800 projekt keretén belül 2000, internetkapcsolattal ellátott laptopot vásárolt, amelyeknek korlátozott ideig való használatára az alábbi feltételeket teljesítő diákok pályázhatnak (mindkét feltételt teljesíteni kell):
Az igényléshez az alábbi dokumentumot kell kitölteni és 2022. december 16-ig a florin.oprisor@ubbcluj.ro e-mail címre elküldeni.
Fontos megjegyezni, hogy a laptopok használata csak arra az időszakra érvényes ameddig mindkét szelekciós kritériumnak megfelel az érintett hallgató.
Kíváncsi vagy, mi a menő ma a pszichoterápia terén?
Megtudhatod az Alkalmazott Pszichológia Intézet által szervezett API konferencia előadásaiból, Hegyi Johanna és Szabó Krisztina pszichoterapeutáktól. A konferenciára december 10-én kerül sor a Kulcsár Tibor Amfiteátrumban (1989 December 21 sugárút 128 szám (bejárat az Anghel Saligny utca irányából), IV. emelet). A workshopokat a diákok számára tartottuk fel, de az előadásokra szeretettel várunk.
A konferencián való részvétel előzetes regisztrációhoz kötött! A regisztrációval kapcsolatos információkért kövesd az Alkalmazott Pszichológia Intézet Facebook oldalát.
API munkaközössége
Megkérjük a BBTE költségvetésen kívüli alapjából rendkívüli szociális ösztöndíjban részesülő hallgatókat, hogy ellenőrizzék az AcademicInfo felületüket!
Azok a hallgatók, akik most először részesülnek ösztöndíjban küldjék el elektronikus formában a számlakivonatukat (javasolt bankok: BT, BRD, BCR, ING, Raiffeisen, CEC vagy OTP) a titkárság: ildiko.simon@ubbcluj.ro vagy pedig a social@ubbcluj.ro e-mail címre.
Az e-mailben elküldött banki dokumentumon kötelező feltüntetni a következőket:
Aki már részesült ösztöndíjban, és időközben nem változott a bankszámla száma, kérjük jelezze ezt a titkárságon.
A GyarAPI tó online előadássorozat második meghívottja Tasnádi Mária, aki A gyász lélektana és a gyászoló támogatása címmel tart előadást 2022. november 22-én, kedden 18:00 – 20:00 óra között.
Regisztrálni lehet az alábbi linken:
December 10., 8:30-14:30, Kulcsár Tibor Amfiteátrum
A részvétel regisztrációhoz kötött – lásd az API Facebook oldalát!
2022-2023-as egyetemi tanév, 1. félév:
Kérjük az ösztöndíjban részesülő hallgatókat, hogy 2022. november 8.-11. között adják le a titkárságon a saját névre kiállított számlakivonatot (javasolt: BT, BRD, BCR, ING, Raiffeisen, CEC vagy OTP) valamint a személyazonossági igazolvány másolatát vagy küldjék el a beszkennelt iratokat a következő emailcímek egyikére:
Az e-mailben elküldött banki dokumentumon kötelező feltüntetni a következőket: a kar neve, a szak, évfolyam, a személyi szám (CNP), a leánykori név (amennyiben változott), az ösztöndíj típusa és a kitöltés időpontja.
A GyarAPI tó online előadássorozat első meghívottja Dósa Zoltán, aki A csírázó fortély. A megtévesztő viselkedés a szocializációban címmel tart előadást 2022. november 8-án, kedden 18:00 – 20:00 óra között.
„A blöff az élet minden vetületében fellelhető univerzális jelenség. Ennek megfelelően, az emberi kultúra is elbír az őszinte kommunikáció mellett valamennyi megtévesztő célzatú kommunikációt is. A cseperedő elme számára a szocializációban megoldandó feladat a megtévesztő viselkedés felfedezése, értelmezése és alkalmazása is, ennek állomásait járjuk végig, a szándék felfedezésétől egészen a csalás bonyolult tervezéséig.”
A részvétel ingyenes, azonban regisztrációhoz kötött. Kérjük, hogy CSAK abban az esetben jelentkezzen, ha bekapcsolt kamerával és kikapcsolt mikrofonnal tud résztvenni az előadás teljes ideje alatt. Köszönjük a megértést!
Az előadást követően bátran kérdezzenek az előadótól!
Szeretettel várunk minden kedves érdeklődő API diákot az online előadásra!
Regisztrálni 2022 november 7-ig lehet az alábbi linken:
https://forms.gle/PcAjbgELyMGiyd2r6
Kérjük az ösztöndíjban részesülő hallgatókat, hogy 2022 november 8-11 között adják le a titkárságon a saját névre kiállított számlakivonatot (javasolt: BT, BRD, BCR, ING, Raiffeisen, CEC vagy OTP) valamint a személyazonossági igazolvány másolatát vagy küldjék el a beszkennelt iratokat a következő emailcímek egyikére: ildiko.simon@ubbcluj.ro vagy social@ubbcluj.ro.
Az e-mailben elküldött banki dokumentumon kötelező feltüntetni a következőket: a kar neve, a szak, évfolyam, a személyi szám (CNP), a leánykori név (amennyiben változott), az ösztöndíj típusa és a kitöltés időpontja.
https://psiedu.ubbcluj.ro/data/uploads/doc/burse/2022/propuneri-28102022/mursa-de-ajutor-social.pdf
Fellebbezni 2022. október 31. – november 2., 9-12 óra között lehet személyesen a titkárságon.
Fellebbezni 2022. október 31. – november 2., 9-12 óra között lehet személyesen a titkárságon.
Egy új szezonnal jelentkezik a BBTE StudHub!
Tevékenységeink célja támogatást nyújtani a gólyáknak az egyetemi életbe való beilleszkedéshez. És, persze, az ehhez szükséges képességeket fejlesztjük. Októbertől újra lehet jelentkezni az általunk szervezett magyar nyelvű műhelyre:
BÓNUSZ a 2022/2023-as tanévre: egyéni karriertanácsadást is biztosítunk a Karriertanácsadó Központunk munkatársai segítségével, valamint bevezetünk a VR és AR technológiák használatába a BBTE EON XR platformja segítségével.
A beiratkozás az alábbi online felületeken lehetséges:
Azért vagyunk, hogy segítsünk!
Teams kód : th9aml8