Archives

Email: edina.csakany@ubbcluj.ro

előzetes egyeztetés alapján

2018-ban végeztem a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Pszichológia és Neveléstudományok Karon belül a Gyógypedagógia szakon. Jelenleg a Pszichológiai beavatkozás és tanácsadás mesteri képzésen folytatom tanulmányaimat. Mindezen tanulmányok elsajátításán belül tudományos érdeklődési köröm a kétnyelvű hallássérült gyerekek kognitív és non-kognitív képességeinek vizsgálata.

 


 

 


Raduly-Zorgo Eva

Email: eva.zorgo@ubbcluj.ro

A Babeș-Bolyai Tudományegyetemen diplomáztam pszichológia szakon. Ugyanitt szereztem meg doktori fokozatomat is.

Több mint 20 éve tanítom megbízott tanárként a pszichológia, gyógypedagógia és sport szakos diákokat a Babeș-Bolyai Tudományegyetemen. Tanított tantárgyak: Logopédia, A pszichológia tanításának módszertana, Neveléslélektan, Sportpszichológia.

Logopédus vagyok a Báthory István Elméleti Líceumban, ahol diákjaimat a gyakorlatban is tanítom a szakmai fogásokra, a hivatás szeretetére. Sokáig iskolapszichológusként is dolgoztam és több kolozsvári líceumban tanítottam pszichológiát.

Évek óta tudományos irányítóként segítem gyógypedagógusok, pszichológusok, tanítók és óvónők fokozati I.-es szakdolgozatának megírását és megvédését.

Trénerként szakmai képzéseket tartok pedagógusoknak.

A PsihoProEdu egyesület egyik alapító tagja vagyok.

Kutatási és gyakorlati területem: a neveléslélektan, ezen belül leginkább a kommunikáció, annak zavarai, a tanulással kapcsolatos jelenségek és a tanulási zavarok óvodáskortól felnőttkorig.

A Romániai Pszichológusi Kamara tagjaként vezető nevelési szakpszichológus és szupervizor vagyok.

2015-ben a sajátos nevelési igényű gyermekek integrációját és az erdélyi magyar szakemberek munkáját segítő tevékenységemért megkaptam a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést.

 


 


Intézet:Alkalmazott Pszichológia Intézet
Egyetemi oktatói fokozat:egyetemi docens
Helyszín:Mărăşti épület, Anghel Saligny utca (hivatalos cím: December 21 sugárút 1989, 128 szám)
Iroda: Földszint, 9. iroda
Email:kinga.kalcza-janosi@ubbcluj.ro
Funkció:Intézeti tanács tagja

A nevem Kálcza-Jánosi Kinga, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Gyógypedagógia és Pszichológia szakon végeztem, ezt követően a Pszichológia tanácsadás és beavatkozás mesteri képzésen folytattam tanulmányaimat. A Phd tézisemet 2013-ban védtem meg “A diabetes kognitív és motivációs korrelátumai “címmel. 2008 óta dolgozom az Alkalmazott Pszichológia Intézet munkatársaként. A pszichológia szakon a Klinikai pszichológia, Egészségpszichológia és a mesteri képzésen az Klinikai pszichológia és diagnosztika, Klinikai egészségpszichológia és Egészségnevelés tantárgyak mellett, többnyire interdiszciplináris tantárgyakat tanítok a gyógypedagógia szakon, melyek ötvözik a gyógypedagógiai és a pszichológia területeit, mint az Érzelmi és viselkedészavarok gyógypedagógiája, valamint a Gyógypedagógiai tanácsadás. Kutatási területem többnyire a klinikai és egészségpszichológia területét öleli fel. A Romániai Pszichológiai Kamara tagja vagyok, magánpraxisban is dolgozom, mint autonóm klinikai pszichológus.

 


Intézet:Alkalmazott Pszichológia Intézet
Egyetemi oktatói fokozat:egyetemi adjunktus
Helyszín:Mărăşti épület, Anghel Saligny utca (hivatalos cím: December 21 sugárút 1989, 128 szám)
Iroda: Földszint, 9. iroda
Email:reka.orban@ubbcluj.ro

1994-től önkéntesként, animátorként, csoportfelelősként majd tartományfelelős-helyettesként részt veszek a Hit és Fény mozgalomban, melynek fő célja, hogy az értelmi akadályozott emberek és családjaik megtalálják helyüket mai rohanó világunkban.

Gyógypedagógusi diplomámat 1998-ban szereztem a Babes Bolyai Tudományegyetemen. 2003-ig inkluzívan oktatott (többségi iskolában együttnevelt) értelmi akadályozott és tanulási zavaros gyermekekkel foglalkoztam a kolozsvári Báthory István Líceumban. Közben 2001- ben elvégeztem az Inkluzív oktatás mesterképzőt, ami után egyetemi tanársegéd lettem, majd 2008-tól, a PhD sikeres megvédése után, adjunktus.

Kutatásaimban a speciális igényű személyek felmérésével, életminőségük javításával és képességeik kibontakoztatásának lehetőségeivel foglalkozom.

 



Kiss Szidonia
Intézet:Alkalmazott Pszichológia Intézet
Egyetemi oktatói fokozat:egyetemi docens
Helyszín:Mărăşti épület, Anghel Saligny utca (hivatalos cím: December 21 sugárút 1989, 128 szám)
Iroda: Földszint, 9. iroda
Email:szidonia.kiss@ubbcluj.ro

Biológusi diplomát 1984-ben, gyógypedagógusi diplomát 2006-ban szereztem a Babes-Bolyai Tudományegyetemen.

1997-ben lettem a biológiai tudományok doktora humángenetika szakterületen.

2003-tól a BBTE Alkalmazott Pszichológia Intézetének adjunktusa, 2007-től docense vagyok.

Alapképzésen Idegtudományokat, Humángenetikát, Evolúciós pszichológiát, mesteri képzésen Genetikai tanácsadást, Pszichoszomatikát tanítok.

Tudományos érdeklődésem a pszichológiai jelenségek idegi és genetikai háttere, a pszichoszomatikus zavarok multifaktoriális eredete. Fontosabb publikációim: Bevezetés az idegtudományokba. Kolozsvári Egyetemi Kiadó, Genetikai kérdések a gyógypedagógiában. Kolozsvári Egyetemi Kiadó, Közös kötet: Az iskolai beilleszkedési problémák felismerése, prevenciója és terápiája. Szerkesztő: Kiss Sz. Kolozsvári Egyetemi Kiadó.

 



default

Email: aniko.mate@ubbcluj.ro

E-mailen keresztül


Megyesi Judidt

Email: judit.megyesi@ubbcluj.ro

Hétfő-Péntek
10-18 óra között
Könyvtár

2004-ben végeztem a Babeș-Bolyai Pszichológia szakán, majd az Iskolapszichológia mesterképzés ideje alatt kezdtem el dolgozni az Alkalmazott Pszichológia Intézet tudományos szakkönyvtárában. Később a távoktatásos diákokkal való kapcsolattartásba, szakreferensi és tutori feladatokba is bekapcsolódtam.

Munkám során, a Karon tanított és kutatott diszciplínák és határterületeik szakirodalmát gyűjtöm és rendszerezem, így segítve az egyetem hallgatóinak, tanárainak és kutatóinak tudományos munkáját.

Tutori munkakörben főként szervezési és kapcsolattartási, valamint a diákok tanulásának segítéséhez, támogatásához szükséges feladatokat látok el.


default

Email: istvan.lakatos@ubbcluj.ro

Nappalis hallgatók számára: Hétfő-Csütörtök 10 - 12 óra között
Távoktatásos hallgatók számára: Péntek 13 - 15 óra között
Titkárság


Email: ildiko.simon@ubbcluj.ro

Nappalis hallgatók számára: Hétfő-Csütörtök 10 - 12 óra között
Távoktatásos hallgatók számára: Péntek 13 - 15 óra között
Titkárság


Intézet:Alkalmazott Pszichológia Intézet
Egyetemi oktatói fokozat:egyetemi adjunktus
Helyszín:Mărăşti épület, Anghel Saligny utca sf(hivatalos cím: December 21 sugárút 1989, 128 szám)
Iroda:I. emelet, 103. iroda
Email:anna.veres@ubbcluj.ro

2014-ben végeztem Pszichológia alapképzésen, ezt követte két év mesterképzés a Pszichológiai Tanácsadás és Beavatkozás szakon. 2016-ban felvételt nyertem a Pszichodiagnosztika és Tudományosan Igazolt Pszichológiai Beavatkozások doktori iskolába. Doktori értekezésem a karrierfejlesztés és karriertervezés témaköröket vizsgálja.



Feuerstein intezet

Küldetés

A kolozsvári „R. Feuerstein Intézet az egyetlen ICELP (International Center for Enhancement of Learning Potential) által akkreditált kutatási és gyakorló központ Romániában.

A kutatási központot a világ számos országában működő hasonló intézmények mintájára alapította dr. Szamosközi István professzor és dr. János Réka adjunktus. Az alapítást megelőzően a központ munkatársai több képzésben vettek részt ahol elsajátították a komplex diagnosztikai és fejlesztő módszereket. 2011-ben az ICELP és az Alkalmazott Pszichológia Intézet között létrejött egy együttműködési memorandum.

A R. Feuerstein Intézet működése 4 fő cél körül körvonalazódik, melyek bár elkülönülőnek tűnnek szorosan kapcsolódnak egymáshoz.

  1. Kutatás. A központ célja a legjobb hazai és külföldi szakemberek bevonása. A központ munkatársai adaptálják és alkalmazzák a már meglevő alternatív diagnosztikai eszközöket és fejlesztő programokat, de ugyanakkor saját fejlesztésű klasszikus és számítógépes eszközök kidolgozását is megvalósítják. Két saját fejlesztésű komputerizált program már alkalmazásban van. Az Analogon I program az analógiás gondolkodás működési mechanizmusait és fejleszthetőségét valósítja meg, a másik program a munka memória vizsgálatát és fejlesztését célozza.
  2. Az egyetemisták képzése. A központban lehetőség nyílik a diákok gyakorlati tevékenységének megvalósítására, ezáltal újabb szakemberek képzése valósul meg. A központ a scientist practitioner szellemben működik, azaz a gyakorlat kizárólag tudományos eredményekre támaszkodik.
  3. A lakosságnak nyújtott szolgáltatás- a központ célja a gyermekek tanulási folyamatának optimizálása és az iskolai alkalmazkodás elősegítése. Célunk elérése érdekében komplex diagnosztikai valamint kognitív aktiválási és átstrukturálási szolgáltatásokat ajánlunk óvodai és iskolai beilleszkedési illetve tanulási problémákkal küzdő gyermekek számára.
  4. Önkéntesség. A központban lehetőség nyílik önkéntes tevékenység végzésére.

Munkatársak

Email: istvan.szamoskozi@ubbcluj.ro

Pszichológus, fő szakterülete az értelmi potenciál értékelése és a kognitív fejlesztés és átstrukturálás Feuerstein módszerrel

Email: reka.janos@ubbcluj.ro

Gyógypedagógus, fő szakterülete a korai fejlesztés és kognitív átstrukturálás a Sindelar módszerrel

Email: reka.orban@ubbcluj.ro

Pszichológus, fő szakterülete az értelmi potenciál értékelése és a kognitív fejlesztés és átstrukturálás Feuerstein módszerrel.

Email: eniko.batiz@ubbcluj.ro

Érdeklődése és kutatásai az ADHD tünetcsoportra fókuszálnak.

Email: susana.farcas@ubbcluj.ro

Email: evelin.petric@ubbcluj.ro

Email: anna.veres@ubbcluj.ro

Szolgáltatások

Pszichodiagnosztika és a tanulási potenciál kiértékelése. A Feuerstein központban klasszikus és alternatív diagnosztikai eljárásokat alkalmazunk melyek segítségével az aktuális kognitív működési szint megállapítása mellett lehetőség van a tanulási potenciál felmérésére valamint a hibás kognitív funkciók feltérképezésére is.

Kognitív aktiválási és átstrukturálási beavatkozások/fejlesztések. Az óvodai/iskolai alkalmazkodási problémákkal küzdő, tanulási zavaros valamint motiváció hiányos gyermekek fejlesztését valósítjuk meg. A fejlesztések célja a kognitív átstrukturálás és aktiválás, pozitív tanulási tapasztalat biztosítása a mediált tanulási elvek alkalmazása által.

 

Hogyan történnek a foglakozások?

Minden diagnosztikai és fejlesztési foglakozás programálas alapján történik. Mind a diagnosztikai, mind a fejlesztési tevékenységek egyénre szabottak így ezeknek időtartamát az előzetes felmérés alapján állapítjuk meg.

A Feuerstein Intézet oktatási központ is, ennek megvalósítása érdekében egyes foglalkozásokat videóra rögzítjük.

A Feuerstein Intézet elfogad donációkat azoktól, akik igénybe veszik szolgáltatásainkat.

Elérhetőség

facebook


default
Intézet:Alkalmazott Pszichológia Intézet
Egyetemi oktatói fokozat:egyetemi adjunktus
Helyszín:Mărăşti épület, Anghel Saligny utca (hivatalos cím: December 21 sugárút 1989, 128 szám)
Iroda:I. emelet, 102. iroda
Email:susana.farcas@ubbcluj.ro

2013 nyarán végeztem el az Iskolai tanácsadás és beavatkozás MA képzést, Kolozsváron. Sokat önkénteskedtem különböző segélyszervezeteknél, egy óvodában speciális nevelési igényű gyerekekkel is foglalkozhattam egy éven keresztül. Az ELTE Pszichológia Karon és párhuzamosan a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógia Karon ERASMUS hallgatóként töltöttem el egy félévet. 2013. szeptemberében felvételiztem a Pszichodiagnosztika és tudományosan igazolt pszichológiai beavatkozások doktori iskolába. Kutatási területem elsősorban a PhD dolgozatom témájához: az ADHD-hoz (figyelemhiány és hiperaktivitás) szorosan kapcsolódik. Pályakezdőként kezdtem el szemináriumokat tartani: Neveléspszichológiát, a Tanulási zavarok pszichopedagógiáját és Iskolai- és karriertanácsadást igyekszem megszerettetni a tanítványaimmal. 2013-tól a pszichológia kar gyakorló központjában gyerekekkel foglalkozom. Betekintést kaptam a Feuerstein módszer rejtelmeibe. Alulteljesítő, gyengén teljesítő, tanulási problémákkal küzdő, ADHD-s gyerekekkel dolgozok.

 



Intézet:Alkalmazott Pszichológia Intézet
Egyetemi oktatói fokozat:egyetemi adjunktus
Helyszín:Mărăşti épület, Anghel Saligny utca (hivatalos cím: December 21 sugárút 1989, 128 szám)
Iroda: Földszint, 9. iroda
Email:eszter.marschalko@ubbcluj.ro

Pszichológusi alap és mesteri végzettségem 2002 és 2007 között a Babeș-Bolyai Tudományegyetemen szereztem meg.  Ugyanitt végeztem el a doktori és posztdoktori iskolát is. Kutatási területem során először, még pszichológia hallgatóként a memória foglalkozott (szemtanúk emlékezete, szuggesztió hatása az emlékképre), majd később az egyetemi teljesítmény pszichológiai összefüggéseivel foglalkoztam a tanulási önszabályozás keretében (doktori és posztdoktori tanulmányaimban). Doktori tézisem címe: “A felsőoktatási tanulmányi eredményesség: elősegítő tényezők, kockázati tényezők és beavatkozási lehetőségek”.

2018 utáni tapasztalataim és képződésem egy új kutatási érdeklődés fele tereltek, ami az optimális öregedés, a személyiség és az önszabályozás közötti kapcsolat feltárására összpontosít. Ez az új kutatási projekt gerontopszichológiából és a felnőttkori fejlődési tudományokból meríti ihletét. Célom, hogy feltárjam azokat a biológiai, pszichológiai és társadalmi tényezőket, amelyek meghatározzák az optimális öregedést és a felnőttkori fejlődést Romániában. Ezek a tényezők meghatározóak az egyének életútjában, és jelentős hatással vannak a jóllétükre és az egészséges öregedésre. Különösen érdekel az érzelmi önkontroll és szabályozás, a felnőtt identitás fejlődése, a generációs identitás és sokszínűség, a személyiséggel kapcsolatos kockázati tényezők (például a neuroticizmus és az ellenségesség), valamint a védő tényezők (például az önkontroll) és a magány. Kutatásom keretében egyaránt figyelembe veszem az egyéni és intézményi szempontokat. Az intézményi kontextusban például a munkahelyi légkör toxikus jellemzőivel (például a klíma) is foglalkozom.

Pályám során számos szervezetben dolgoztam, mint alkalmazott vagy megbízott, és emiatt a Munka- és Szervezetpszichológia területén specializálódtam eredetileg. Az utóbbi években a klinikai aspektusokkal szembeni fokozott tudásvágy specializáció fele indított. 

2008-tólsaját magánpraxisom is, ami az ERGO HUMAN RESOURCES keretében történik. Szakmai pályafutásom során a tanári, kutatói és magánpraxis szerepköröket egyaránt összehangolom. Mint előadó, folyamatosan törekszem a fejlődésre és az aktuális tudás naprakészen tartására. Tudományos kutatásaimmal erősítem a gyakorlatomat és a tanulásom alapjait.  


default

Email: anett.pordea@ubbcluj.ro

Péntek
9-11 óra között
102-es terem


Intézet:Alkalmazott Pszichológia Intézet
Egyetemi oktatói fokozat:egyetemi adjunktus
Helyszín:Mărăşti épület, Anghel Saligny utca (hivatalos cím: December 21 sugárút 1989, 128 szám)
Iroda:I. emelet, 102. iroda
Email:kinga.szabo@ubbcluj.ro

Az Alkalmazott Pszichológia Intézet tagja vagyok 2012 óta. A pszichológia területei közül a munka- és szervezetpszichológia áll érdeklődésem középpontjában. Ezért több olyan képzésen vettem részt, amelynek célja olyan pszichológiai tudás kialakítása, ami a munka, szervezetek világában fontos. Önkéntesként betekintést nyerhettem abba, hogy a gyakorlatban hogyan jelenik ez az elméleti tudás. A Bevezetés a pszichológiába, Általános- és személyiségpszichológia, Neveléspszichológia, illetve Munka- és személyzetpszichológia a főbb tantárgyak, amelyeket tanítottam, tanítok. Fő kutatási területem a kreativitás pszichológiája, azon tényezők vizsgálata, melyek előrejelezhetik, fejleszthetik, illetve serkenthetik ezt. PhD címem is ilyen tematikájú kutatások sorozatával szereztem meg 2015-ben, a Pszichodiagnosztika és tudományosan igazolt pszichológiai beavatkozások doktori iskola keretén belül. Doktori tanulmányaim alatt több hónapot töltöttem a milanoi Cattolica del Sacro Cuore Egyetem Pszichológiai Intézetében a kreativitás kulturális jellemzőit vizsgálva. Célom olyan diákok képzése, akik olyan szakmai tudással állnak fel és lépnek ki a padsorokból, ami lehetővé teszi számukra azt, hogy a pszichológia azon ágában dolgozhassanak, amiben megtalálják önmagukat.