Archives

A hallgatók vizsgákra való feliratkozása január 9, 16 órától január 14., 20 óráig elérhető a felhasználói felület Vizsgairatkozás alpontján. Erre a felületre az eddig (AcademicInfo-n is)  használt felhasználónévvel és jelszóval lehet belépni, vagy pedig a következőképpen:


Figyelem! Az elsőéves alapképzésesek és azon mesterisek, akik nem nálunk végeztek alapképzésen jelszava a következő:

name acadInfo User hallgatói azonosító/nrmatr jelszó
Kovács I. János ko.ja1234567s 1234 1234pw567

Tehát a jelszó a hallgatói azonosítószámból (număr matricol – nrMatr), a “pw” karakterpárosból s az academicInfo felhasználó utolsó 3 számjegyéből áll össze (nrMatr + “pw” + acadInfo_utolsó3számjegy)

  • A múlt tanévben használt jelszavak nem változtak!
  • A vizsgára való beiratkozás feltételezi valamennyi tandíjkötelezettség rendezését!
 


A felmerülő kérdésekkel kérjük írjanak az ildiko.simon@ubbcluj.ro címre.


Kérjük az alapképzés II. és III. évfolyamára (a hosszabbításon lévő vagy visszairatkozott hallgatókra is érvényes), valamint a mesterképzés II. évfolyamára (a hosszabbításon lévő vagy visszairatkozott hallgatókra is érvényes) beiratkozott hallgatókat, akiknek elmaradt vizsgáik vannak a 2023-2024-es egyetemi tanév I. félévi tanulmányi szerződése szerint, hogy 2024. január 19-ig fizessék be az elmaradt vizsgák díját (a fakultatív tárgyakat is amelyek vizsgadíj kötelesek). Ellenkező esetben nem fognak megjelenni a katalógusban, és emiatt vizsgára sem jelentkezhetnek a 2024. január 22. és február 11. közötti vizsgaidőszakra. 

Azok a hallgatók, akik a megadott határidő után fizetnek, csak a 2024. február 19. és február 25. közötti pótvizsgaidőszakra jelentkezhetnek vizsgára.

Fizetési lehetőségek:

  1. online a BBTE AcademicInfo honlapján (a díjak menüben): https://academicinfo.ubbcluj.ro/;
  2. készpénzben vagy bankkártyával a kari pénztárnál (munkanapokon 9:00 és 12:00 óra között).

Dr Tamás Borbála adjunktus
a Székelyudvarhelyi Egyetemi Központ által szervezett
Erdőgazda felnőttképzés képzésén tartott előadást
Döntés előkészítése címmel.


A 2023-2024-es tanévtől a hallgatók a Kolozsvári közszállítási vállalat (CTP) bérleteit igényelhetik online is https://ctpcj.ro/index.php/ro vagy személyesen a közvetlenül erre a célra kijelölt helyeken. 


📢 Januárban ismét megrendezésre kerül az API konferencia!

☝️A kétnapos eseményen az óvodás- és kisiskoláskori fejlődési eltérések kerülnek fókuszba. Kihívás vagy lehetőség?
☝️A III. API konferencián előadások, workshopok, fókuszcsoportok, könyvvásár és más meglepetések várják az érdeklődőket!

🗓️Időpont: 2024. Január 12-13.
📍Helyszín: az API epülete (1989 December 21 sugárút, 128. szám (bejárat az Anghel Saligny utcából))

🪄A konferencia főszervezője az Alkalmazott Pszichológia Intézet (API); társszervezők: Alkalmazott Pedagógia és Didaktikai Intézet (PADI), Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE), Romániai Magyar Gyógypedagógusok Egyesülete (RMGYE)

☝️A részvétel regisztrációhoz kötött!

👀További részletekkel hamarosan jelentkezünk! Kövesse az API facebook oldalát!👀


A 2023 októberi ösztöndíjakat november 23-án utalja át az egyetem. Amennyiben a Tanügyminisztérium jóvá hagyja az új költségvetést, a novemberi ösztöndíjakat a hónap végén utalják a jogosultaknak. 


A BBTE a ”TIC4UBB”, ID 144800 projekt keretén belül 2000, internetkapcsolattal ellátott laptopot vásárolt, amelyeknek korlátozott ideig való használatára az alábbi feltételeket teljesítő diákok pályázhatnak (mindkét feltételt teljesíteni kell):

• A BBTE keretén belül, nappali, alap- vagy mesterképzésen tanul

• Szociális ösztöndíjban részesül

Az igényléshez az alábbi dokumentumot kell kitölteni és 2023. november 29-ig a florin.oprisor@ubbcluj.ro e-mail címre elküldeni.

https://psiedu.ubbcluj.ro/data/uploads/doc/anunturi/tic4ubb/144800_anexa-1_selectie.pdf?fbclid=IwAR2ApMt8Dp2fmI9lnYyiXU0VxB9sYon84fvCnSG8XXbgy0wgS4F7pKtj_ZI

Fontos megjegyezni, hogy a laptopok használata csak arra az időszakra érvényes ameddig mindkét szelekciós kritériumnak megfelel az érintett hallgató.

Részletesebb információk


Kérjük az ösztöndíjban részesülő hallgatókat, hogy adják le a titkárságon a saját nevükre kiállított számlakivonatot (javasolt: BT, BRD, BCR, ING, Raiffeissen, CEC vagy OTP) valamint a személyazonossági igazolvány másolatát vagy küldjék el a beszkennelt iratokat a következő e-mail címre: ildiko.simon@ubbcluj.ro. A banki dokumentumon kérjük tüntessék fel a következőket: a kar neve, a szak, évfolyam, a személyi szám (CNP), a leánykori név (amennyiben változott), az ösztöndíj típusa és a kitöltés időpontja. Aki már részesült ösztöndíjban, és időközben nem változott a bankszámla száma, kérjük jelezze ezt a titkárságon. Ha a bankszámlaszám vagy a személyazonossági igazolvány változott, mindkét iratot küldjék el újra.


https://psiedu.ubbcluj.ro/data/uploads/doc/burse/2023/contestatii-burse.pdf




13th International Conference on Social Sciences (Bécs)


4th International Multidisciplinary Scientific Conference on Social Sciences and Arts




6. Erdélyi Magyar Gyógypedagógusok Konferenciája


API konferencia I.2, 2023, Kolozsvár